Egy irányba
János 2,1–12
Jézus sosem hencegett el a tetteivel, éppen ezért az elsővel
sem, és szintén nem jövendölte meg, hogy mit fog tenni, ez a kánai menyegzőnél
nagyon jól megmutatkozik. „Nem jött még el az én órám” – mondja Jézus Máriának,
de mégis érdekli az emberek sorsa. Mária az, aki észreveszi azt a problémát,
ami valószínűleg aggasztotta az esküvő szervezőit, de ő – mivel tisztában van a
fia képességeivel – értesíti Jézust. Jézus erre azt válaszolja: „Vajon énrám
tartozik ez!” Ebből is látszik, hogy Jézus még nem akar elindulni az útján, és
nem akar hírnevet szerezni. Mária úgy érzi, Jézus átérzi majd a helyzetet,
ezért okosan és előrelátóan szól a szolgáknak, de végig a háttérben marad, mert
tudja, ő itt csak segédkezni fog. Jézus aztán úgy dönt, mégis csodát tesz, mert
érdekli az a probléma, amivel a menyasszony és a vőlegény már egy jó ideje
foglalkozhatott. Ez még nem is egy olyan nagy csoda, mint amilyet később
többször is láthatunk tőle, mégis arra éppen elég, hogy felhívja magára a
figyelmet. Fontos azt is megjegyezni, hogy az a gond, amit megold, jóval
kisebb, mint amit pl. Lázár feltámasztásánál, de Jézus fokozatosan akar
építkezni, nem akar rögtön a középpontba kerülni. Éppen ezért parancsolja meg a
szolgáknak a vedrek megtöltését. Itt válik fontossá Mária előrelátása, amivel
sikerült megelőzni a szolgák értetlenségét. És Jézus egy még nagyobb csodát
tesz azzal, hogy a rengeteg vizet az addigi legfinomabb borrá változtatja, amit
azért furcsáll a násznagy, mert a finom bort nem az esküvő végén, hanem az
elején szokás felszolgálni. Így Jézus egy kicsit arra is akart utalni, hogy az
addigi szokások érvénytelenné válnak, és újak lépnek a helyükbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése